Elkötelezett híve a tudásmegosztásnak (intézményi, helyi, és regionális szinten gyakran megosztotta tapasztalatait). Ő maga is gyakran alkalmazza a más területen szerzett jó gyakorlatokat, ezeket továbbadta a nevelőtestület tagjainak. A mesterprogramjának eredményes megvalósítása nagymértékben hozzájárulhat az "Élménysuli" cím elnyeréséhez. Képes arra, hogy felismerje a környezetében felmerülő problémákat, szakmai kihívásokat, megfelelő módon reagáljon rájuk, és eközben folyamatosan értékelje a beavatkozás hatásait, felismerje az eredményes eljárásokat. Önértékelése reális. Tevékenységeit az önértékelésen alapuló folyamatos megújulás, fejlesztés igénye jellemzi. Terjeszti a reflektív gondolkodás személetét, fejleszti a szakmai tevékenység elemzéséhez kapcsolódó kompetenciákat. Fontos számára az eredmények nyomon követése, közzététele. A pályázat védése során hitelesen kommunikált, lényegre törően, jól követhetően beszélt, pontosan, szakszerűen, választékosan és igényesen fogalmazott. Szakmai életútját bemutatta, ebben vizsgálta pedagóguskompetenciáinak fejlődését, illetve a négydimenziós tevékenységmodellhez kötődő tevékenységeit.
122 Best Testnevelés images in 2020 | Testnevelés, Mozgás, Oktatás Tanári portfólió védés ppt Negyedik ipari forradalom a m Jelzáloghitel elengedés feltételei Országúti kerékpár kifestő | Kifestők ingyen nyomtatható Olcsó falusi házak PPT - A PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYAMODELL PowerPoint Presentation, free download - ID:4886613 Skip this Video Loading SlideShow in 5 Seconds.. A PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYAMODELL PowerPoint Presentation Download Presentation A PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYAMODELL 1162 Views A PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYAMODELL. a portfólió tartalma és szerepe. TARTALOM Életpálya szakaszok A portfólió elemei A pedagógus értékelése Pedagógus kompetenciák A portfólió feltöltése és védése A minősítő vizsga. A KORMÁNY 326/2013 RENDELETE - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - E N D - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Presentation Transcript A PEDAGÓGUS ÉLETPÁLYAMODELL a portfólió tartalma és szerepe TARTALOM • Életpálya szakaszok • A portfólió elemei • A pedagógus értékelése • Pedagógus kompetenciák • A portfólió feltöltése és védése • A minősítő vizsga A KORMÁNY 326/2013 RENDELETE a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.
A mester- és kutatópedagógus fokozatok – kutatás, fejlesztés, tudásmegosztás mester fokon Szivák Judit ELTE PPK TÁMOP 3. 1. 5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA A pedagógusminősítési rendszer kiegészítése, kipróbálása és korrigálása a TÁMOP-3. 5/12-2012-0001 azonosító számú projekt keretében A hiányzó mester és kutató fokozatok kidolgozása és kipróbálása Konzorcium: T-Tudok Zrt, NYmE PSZK, Expanzió Kft, Qualitas KfT, ELTE PPK: NOIR csoport és fejlesztő csoport Alapkérdések Életpályamodell és a köznevelési rendszer fejlesztésének kapcsolata? - A pedagógus oktató-nevelő munkájának minősége - Szakma és a köznevelés professzionalizálódása, fejlődése, erőforrás teremtése: a legeredményesebb oktatási rendszerek egyik sajátossága a tudásmenedzsment felértékelődése Pedagógus I. II.
Felkészülési terv 2. Szándéknyilatkozat MESTERPEDAGÓGUSI PÁLYÁZAT: Szakmai önéletrajz Szakmai életút bemutatása és elemzése Melléklete 3-5 dokumentum, amelyek igazolják a pedagógus tevékenységeit, alátámasztják állításait. Bemutatóportfólió -(1) A felkészülési terv, és esetleges tervmódosítása, mellékelve a szándéknyilatkozatot. -(2) Önértékelések (Legalább egy a felkészülési terv mérföldköveihez kapcsolódóan. ) -(3) Maximum 6 dokumentum/produktum a mesterpedagógusi felkészülés időszakából, ami a felkészülési tervben kitűzött célok, tevékenységek megvalósulásának eredményességét mutatják be. -(4) Visszajelzések (a befogadó szakmai közösség, és más szereplőktől) a felkészülési szakasz tevékenységéről, elért eredményeiről. A befogadó szakmai közösség írásos értékelése kötelező elem. -(5) Összegző elemzés, reflexió a felkészülési terv céljainak, tevékenységeinek megvalósulásáról, a mesterprogram eredményességéről személyes szakmai és intézményi perspektívából is.
ÚTMUTATÓ A KUTATÓTANÁR ÚTMUTATÓ A KUTATÓTANÁR FOKOZATOT MEGCÉLZÓ MINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSHOZ Oktatási Hivatal 2016 Az Útmutatót a TÁMOP-3. 1. 5/12-2012-0001 Pedagógusképzés támogatása című kiemelt uniós projekt keretében lefolytatott Részletesebben Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának Egy csónakban evezünk MINŐSÍTÉSI TAPASZTALAT, TAPASZTAL T MINŐSÉG, MINŐSÉGI VÁLTOZTATÁS Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme 2015. július 4. Egy csónakban evezünk Tapasztalatainkból semmit sem tanulhatunk, csak abból, Project Management 2014. 10. 29. Project Management 2014. 29.
Az interjú lefolytatására a portfólió védésével egyidejűleg kerül sor az alábbiak szerint. Az interjú időtartama 90-100 perc, ami kétszemélyes zavartalan helyzetben folyik a szakértő II. és az érintett kolléga között. Az interjúról írásbeli emlékeztető készül, amely alapja az értékelés 20%-nyi, - a többségi pedagógusnál az óramegfigyelés és elemzés alapján - megszerezhető pontértéknek. A t artalmi elemek indikátorok szerinti értékelése a szakértő II. feladata, ennek eredményéről beszámol a bizottság többi tagjának. A nyolc pedagóguskompetencia indikátorai szerint fogják értékelni a következő területeken: Felkészülés a vizsgálatra, fejlesztésre, terápiára, tanácsadásra, tervezés. Tanulási - nevelési tevékenység A klienssel foglalkozás tevékenységeinek közvetett értékelése, azokban az esetekben, ahol nem lehetséges óra/foglalkozáslátogatás, az értékelés a reflektív értékelő interjú alapján történik. A pedagógus reflexiója saját tervezési és diagnosztikai, fejlesztő, terápiás tevékenységére.
A pedagógus önértékelése tényekre alapozott. Az összegző elemzés jól alátámasztja a portfólió dokumentumait. Szakmai körben elismert tevékenységét tükrözi, hogy a védésen több kollégája, és az iskola nyugállományú címzetes intézményvezetője is meghívottként jelen volt, akik méltatták magas színvonalú pedagógiai tevékenységét, és pozitív emberi tulajdonságait, melyek garanciát nyújtanak mesterpályázatának eredményes megvalósítására. "
törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról2013. • a tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés, nyitottság a különböző társadalmi-kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység, osztályfőnöki tevékenység, • pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése, elemzése, Pedagóguskompetenciák 4. • kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás, valamint • elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért A portfólió feltöltése 1. • Úgy kell válogatni a dokumentumokat (és a minősítés minden további lépése során is arra kell törekedni), hogy minden kompetenciához találjanak a minősítők értékelhető anyagot. • Egy-egy dokumentum több kompetencia szintjének megállapítására is alkalmas. A portfólió feltöltése 2. • A válogatás során lehet kompetenciák szerint rendezni az anyagot, a reflexióban utalva arra, hogy mely további kompetenciák értékelésére is alkalmas ugyanaz a dokumentum. • Más lehetőség: "természetes" módon csoportosítani a feltöltött anyagot Portfólió feltöltése 3. a • A tanórákra/foglalkozásokra való felkészülés dokumentumai • Az órák/foglalkozások megtartásának dokumentumai Portfólió feltöltése 3. b • A tanítás eredményességének dokumentumai (ebben a részben sok a reflexió, a pedagógus elemző gondolatainak leírása) • A "fejlődés", továbblépés bemutatása, az előzőek alapján, önmagunknak megfogalmazott feladatok leírása.