Alig tanultuk meg a B. 1. 7. brit és a B. 1351 dél-afrikai vírusvariánsok neveit, azóta Szlovákiában és Csehországban megjelent, sőt Magyarországon is felbukkant a B. 258 variáns. Mára több térség is saját koronavírus-változatot tudhat magáénak: Brazíliában a P. 1., Kaliforniában a B. 427/B. 429, New Yorkban pedig a B. 526 fertőz. Ez utóbbiakról még nagyon keveset tudni, így a tudósok a sötétben tapogatóznak azzal kapcsolatban is, hogy milyen hatással vannak rájuk az oltások. Az eddigi tapasztalatok alapján az viszont látható, hogy egyes vírusvariánsok agresszívebbek, és könnyebben terjednek. Egy február 19-én publikált, szakértői bírálaton (peer review-n) még nem átesett tanulmány szerint például a brit variáns jelenléte egészen december 22-ig kimutathatatlan volt Izraelben, majd négy héten belül domináns vírusváltozattá vált, és két héttel később már az esetek 92 százalékában ezzel találkoztak a kutatók. Egy másik tanulmány szerint a brazil P. 1 variáns, amely először Manaus városában jelent meg, 1, 4-2, 2-szer fertőzőbb a korábbi változatoknál, és 25-61 százalékkal könnyebben újrafertőz.
Az alábbi grafikonon jól látható az egyes vírusvariánsok elterjedése a világban. Az alábbi táblázatban összeszedtük a jelenleg ismert információkat arról, hogy az egyes vakcinatípusok milyen hatásossággal működnek a korábban domináns D614G vírusvariáns, valamint a B. 7 és a B. 1351 változatok (illetve, amennyire tudni lehet, a P. ) ellen, és milyen hatásfokkal akadályozzák meg a tünetmentes terjedést. A B. 429, B. 526 és B. 258 változatokat a táblázat azért nem tartalmazza, mert ezekről még nincsenek megbízható adatok, a kutatók pedig az eddig nyilvánosságra hozott eredményekkel kapcsolatban is óvatosságra intenek. Az amerikai Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) a rendelkezésre álló adatok alapján megbecsülte, hogy nagy valószínűséggel milyen hatással lesz a brit, a dél-afrikai és a brazil variáns az egyes vakcinatípusok esetén a megfertőződésre és a megbetegedésre. Azt valószínűsítik például, hogy a Szputnyik V 80 százalékban előzi meg a brit variánssal, míg 61 százalékban a dél-afrikai és a brazil változattal való megfertőződést, ugyanez a Sinopharm esetén pedig 63 és 48 százalékra tehető.
Az alábbi változatban igyekeztünk átláthatóan összefoglalni, milyen újabb adatok állnak rendelkezésre a világon forgalomban lévő vakcinákról, mennyi idő után alakul ki az oltottaknál a védettség, és az egyes vakcinagyártók milyen módszerekkel igyekeznek leküzdeni az új vírusvariánsok hatását. A Magyarországon forgalomban lévő oltásokkal kapcsolatos további, közérdekű információkat az alábbiakban foglaltuk össze. A főbb vakcinatípusok működését a Nagy Képes Vakcinahatározóban részleteztük. Közzétettük a Qubit oltási kisokosát az összes szóba jöhető tudnivalóval a mellékhatásoktól az oltás menetéig. Megfogalmaztunk 8 gyakori kérdést az oltásokról a válaszokkal együtt. Egy virológussal konzultálva összeszedtük a tudnivalókat azoknak is, akiket már beoltottak valamelyik forgalomban lévő vakcina 1 vagy 2 adagjával. Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Célszerű, hogy olyan állapotban legyen a szervezetünk az oltás felvételekor, valamint az azt követő napokban, hogy ez az immunválasz a lehető legoptimálisabb formában tudjon lezajlani - magyarázta az orvos a Borsnak. Pfizer oltások közötti idő Két oltásra lesz szüksége az oltottaknak legjobb védelem kialakítása érdekében. A második dózist az első dózis után 28 nappal (négy héttel) kell megkapni. Címlapkép: Getty Images NEKED AJÁNLJUK Nem akarod megvárni az állami oltóprogramot? Bezzeg Ausztria! 1800 háziorvos kap majd egy-egy ampulla vakcinát, ez 10 embernek elég. Az ajánlás az eddig uniós alkalmazásra ajánlott, mRNS alapú vakcinákra vonatkozik. Újabb 2568 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt 37 fő. Jelenleg 1724 beteget ápolnak kórházban, 51-en vannak lélegeztetőgépen. A tavaszi óraátállítás után könnyen felborul az alvási ritmusunk. Mit tegyünk, hogy jobban aludjunk? Tények és tévhitek a minőségi pihenésről. Az orvoshoz fordulók száma Szabolcs-Szatmár-Bereg (636), Baranya (573) és Zala (529) megyében volt a legmagasabb.
Én nem oltattam, de tesóm (25) igen. Két napig lázas volt, harmadik napon lement neki, de akkor meg egész nap szédült. Most már végül jól van, de abban a két napban felkelni se tudott. A másodikat még nem kapta meg. Férjem tegnap kapta a másodikat. Karfájáson kívül semmi panasza nem volt egyiknél sem. Másik ismerősömnek elsőnél fejfájás és fáradtság, másodiknál csak fáradtság. Mindkét oltás után fejfájás, fáradtság, hidegrázás, ízületfájdalom és hőemelkedés ( 37, 2). A második után jobban fájt az oltott karom, de a 3. napra az is elmúlt. A tünetek 24-36 óráig álltak fenn, utána enyhültek. Fáradságérzet 5 napig, és a karom is fájt 5 napig, ahova kaptam. De már minden ok. nekem zsibbadt tőle karom Mikor jelentkeztél oltásra már döntöttél, nem? A te állapotodban nem lennének kérdéseim bármivel is oltanak. Jó lenne ha már értesitenének... Apukám múlt héten kapta az elsőt, 77 éves, semmi tünete nem volt. Nálunk a munkahelyen ilyet kapott mindenki. Vagy az első, vagy pedig a második oltástól mindenki rosszabbul volt egy kicsit, hőemelkedés, fejfájás, izomfájdalom.